Szakállnövesztés? Tuti tippek az erős szakállért

A szakálldivat és a szakállnövesztés az elmúlt években újra hódító útjára indult és egyre fokozódó erővel kerít hatalmába minket, férfiakat. Ez természetes, hiszen a férfias megjelenés egyik legfontosabb eleméről van szó, amit nem vehet el tőlünk a korszellem, a nemek közti határok látszólagos elmozdulása sem.

De mi van akkor, ha nem tudsz eléggé erős szakállat növeszteni? Nos, nem kell, hogy csüggedj! Ez a jelenség valójában minden második férfit érint valamilyen szinten, de számos megoldás létezik ellene. Most ezeket szedtük csokorba.

A borotválás erősíti az arcszőrzetet. Vagy mégsem?

Sokak szerint a szőrzet megerősödik, ha rendszeresen borotválják, míg mások szerint ez tévhit, ami mögött sem tudományos, sem logikus magyarázat nem húzódik. Mindkét véleménynek megvannak a hívei, akik esetenként jót tudnak vitázni a témán. Bevallom, én az utóbbi táborhoz tartozom, mivel saját tapasztalatom az, hogy a rendszeres borotválás igenis erősíti a szakállat. Azt azonban nem állítom, hogy a szakállnövesztés ezen formája igaz mindenkinél. Mindenesetre érdemes egy próbát tenned. Ha gyenge, ritka szakállad van pár hónapig borotváld kétnaponta, majd nézd meg az előtte-utána állapotot.Ez is egy a szakállnövesztés útja.

A megfelelő vágás és gondozás

Habár a borotválás erősítő hatásáról megoszlanak a vélemények abban mindenki egyet ért, hogy a már kinőtt szőrzet rendszeres gondozása, vágása hosszútávon tényleg erősebbé varázsolja azt. Ha már van szakállad, de nem elég erős, kezd el trimmelni és rendszeresen fazonra vágni. Ez ugyanis serkenti a folyamatos növésre, megóvja az eltöredezéstől és nem mellesleg ápolt külsőt biztosít számodra. A szakállnövesztés csúcsa ha igazán profin szeretnéd elvégezni érdemes beszerezned egy jó szakállvágó készüléket és egy bajuszollót is.

A szakállnövesztés fontos lépése a tisztán tartás.
A szakállat illik megfelelően tisztítani. Heti egy esetleg két alkalommal mosd át szakállad, ez jót tesz a szőrtüszőknek és az arcbőrnek. A szakállnövesztéshez természetes összetevőkből álló speciális szakállsampont használj, hajsampon nem jó! Csak speciális sampon védi megfelelően a szakálltüszőket, ápolja és hidratálja az arcbőrt és a szőrzetet.

Ápold az arcbőröd megfelelően

Szakállnövesztés nem csak a jól látható szőrkoronáról szól! Sokan nem gondolnánk, de a gyenge szakáll oka az arcbőrben keresendő. Sok esetben a száraz arcbőr gátolja meg a szőrhagymás erősödését, ez azért is gyakori mert a szakálltüszők sokkal több természetes faggyút igényelnek, mint a bőr más területei. De a problémákat okozhatják környezeti hatások, mint a túlzott napsütés, túl magas páratartalom.

Ha az arcod rendszeresen szokott viszketni, száraz érzetű, esetleg hajalmos a pattanásokra akkor szinte biztosra veheted, hogy szakállad rovására megy. Az arcbőröd ápolásának a három legfontosabb eleme az alábbi:

  • Hidratálás:  Arcbőröd és szakállad egyaránt érdemes hidratálni. A legjobbak a jojoba, az argán és a kókuszdió alapú speciálisan férfiaknak készült arckészítmények. Ha a bőröd nyugtatásra szorul levendula, a rozmaring, a cédrusfa és a teafaolaj alapú olajokkal érdemes egy próbát tenned. Ezek a készítmények nem csak arcbőröd ápolják, de szakálladnak kellemes esést és illatot is biztosítanak.
  • Szakállmosás: Nem szabad túl gyakran megmosni, de heti egy, esetleg két alkalommal szükséges a szakáll átmosása. Ez jót tesz az arcbőrnek is és a szőrhagymákat is növekedésre serkenti. Fontos, hogy kifejezetten szakállsampont használj!
  • Hámlasztás: A természetes bőrmegújítási folyamat során naponta halnak az bőrsejtek. Ezek azonban hajlamosak felhalmozódása, különösen a szakáll alatti bőrön. Ez egy nagyon kellemetlen folyamat, ami a pórusok elzárásához vezet. Ezért érdemes hetente minőségi bőrradírral megtisztítani arcbőröd.

Az arcbőr és a szakállápolás az igényes férfi megjelenés alapfeltétele. A téma azonban nagyon összetett, ezért a későbbiekben számos cikkben vesézzük még ki. Kövesd a Férfihaj magazint és Facebook oldalunkat, ha mindent tudni szeretnél!

Táplálkozz a szakállért

Talán a legfontosabb pont mind közül! A szakáll és táplálkozás közti összefüggést napokon keresztül lehetne ecsetelni, ezért most csak röviden foglaljuk össze. A legfontosabb, hogy fehérjében és Omega-3 zsírsavakban gazdag ételeket napi szinten kell fogyasztani. A B6 és B12 vitaminok közvetlenül játszanak szerepet a hajnövesztésben, ezért jó ha ezekből is megfelelő mennyiséget juttatsz szervezetedbe, például hal, tojás, rizs és zabpehely formájában. Étkezésedet napi egy alkalommal egészítsd ki valamilyen karotin tartalmú zöldséggel, mint a répa, vagy az édesburgonya. A megfelelő hidratálás érdekében pedig igyál elegendő, azaz 2-3 liter vizet naponta.

Az előzőhöz hasonlóan ez a téma szintén nagyon fontos és összetett kérdése a férfi hajápolásnak, ezért lapunkban még többször fogunk szót ejteni róla.

Az alvás és a pihenés szerepe

Köztudott, hogy a megfelelő éjszakai pihenés mennyire fontos az egészség és a jó közérzet fenntartása érdekében mind a test, mind az elme szempontjából. …és igen, a szakáll szempontjából is!

De hogyan hat az alvás a szakállnövesztésre? Nos az alváshiány túlzott stresszhez vezet, valamint csökkenti a tesztoszteronszintet. Ha csak napi 5 órát alszol a szükséges 8 helyett akkor már 15%-al csökken a tesztoszteron szinted. Kutatások is alátámasztják, hogy ez hosszútávon a szőrzet foltos hullását okozhatja. Próbáld megadni testednek a napi 7-8 óra alvást és a nap folyamán se hajszold túl magad!

Vitaminok és a biotin szerepe

Számos tudományos kísérlet bizonyította, hogy vannak egyes mikrotápanyagok, melyek képesek a férfi arcszőrzetet erősíteni. Habár ezek nem növesztenek új szőrhagymákat az arcodon, de a létezőket képesek megvastagítani és a növekedés ütemét és gyorsíthatják. Ezt a szépségipar is felismerte, ezért ma már az ezerféle speciális felhasználási célú étrend-kiegészítők piacán komplex szakállerősítő multivitamin- és mikrotápanyagokat tartalmazó készítményeket is helyet kaptak. Ha Te nem szeretnél spéci szakállvitaminra beruházni, akkor egyszerűbb vitaminokból önmagad is összeállíthatsz szakállerősítő komplexet, vagy ezek ismeretében választhatsz megfelelő összetételű multivitamint.

De konkréten milyen vitaminok erősítik a szakállat? Nos a legfontosabb a biotin (más néven B7-vitamin, vagy H-vitamin). A biotinhiány a haj és a szőrök elvékonyodásához vezethet, és a szervezet keratinellátását is gátolhatja. Az ajánlott napi adag biotin a szőrszálak megerősítésére 2,5 mg, ennél magasabb mennyiség már mellékhatásokat okozhat. Fontos még az E- és a D-vitamin. (Egyes vélemények szerint a D-vitamin képes aktiválni az alvó szőrtüszőket is, bár ezt kétkedéssel fogadom.) Ásványi anyagok közül pedig a réz, cink, magnézium, vas játszik szerepet a szakáll növekedésében. 

Stresszelj kevesebbet!

A túl sok stressz az egészség minden területére negatívan hat. A hajhullás pedig a leggyakoribb tünetek között van. Stressz hatására a kortizol szint növekszik a testedben, ez pedig negatív hatással van a tesztoszteron szintedre. Ráadásul a stressz összeszűkíti a véredényeket, így gátolja a tápanyagok bejutását a szőrtüszőkbe. Igen, tudom! Könnyű mondani, hogy ne stresszelj, de ettől még igaz. Ha másként nem megy szokj rá a meditációra, vagy foglalkozz többet olyannal, ami megnyugtat! Ha kiűzöd a stresszt nem csak az életed, de a szakállad is szebbé válik.

Edzés és szauna

A testmozgás számos előnnyel jár. Nem csak izmaidat tartod karban, de lelki egészséged is gondozza, sőt emeli a tesztoszteron szintet is. Azt pedig már tudjuk, hogy a tesztoszteron fontos a szakállnövekedési folyamat szempontjából.

A rendszeres edzés azáltal is segíti a szakáll növekedését, hogy fokozza az anyagcserét, ami hozzájárul a haj és a bőr feltöltéséhez. Ezenkívül a testmozgás során fellépő izzadás segít megtisztítani a bőr pólusait. A testmozgás továbbá javítja a vérkeringést az egész testben, beleértve az arcod is. Ezek a folyamatok segítik a tápanyagok és az oxigén hatékonyabb felszívását.

Az edzés jótékony hatásait tökéletesen egészíti ki az alkalmankénti szauna a gőzfürdő használat. Ez erősíti a kardiovaszkuláris rendszert, nagyszerűen kitisztítja a pólusokból a szennyeződéstől, megszabadít elhalt bőrtől és a bőrben lévő toxinoktól, ezáltal segíti elő az erős és egészséges szakáll fenntartását.

Mikrotűs kezelés

Kevésbé ismert módszer és sokak számára talán bizarrnak is hangzik, de egyesek esküsznek a mikrotűs kezelés hatására. Ehhez egy speciális hajnövesztő hengert használnak, ami egy olyan terápiás eszköz, amely több ezer apró lyukat hoz létre a bőrben. A test felismeri a sebeket és megkezdi a gyógyítást, ezáltal fokozza az érintett területek vérkeringését, és hormonokban gazdagabb vér áramlik ezekre a foltokra.

Ha mikrotűs kezelést szeretnél érdemes beruháznod egy mikrotűs görgőre. Feltétlenül titán anyagból készültet vásárolj, az acélból készült változatok kevésbé minőségiek. Használat során pedig mindig nagyon gyengéden görgesd és soha ne használd irritált, vagy pattanásos területen!

Őszintén szólva nem vagyok tökéletesen biztos a módszer eredményességében -én magam sem használtam még- de tény, hogy egyre többen használják, ezért felkerült erre a listára is.

Szakállnövesztés avagy szakállnövesztő “csodaszerek”

Az interneten mindenféle szőrnövesztő csodaszerekbe bukkanhat aki keresgél. Nos ezek töredékét sem ismerem, pusztán azért mert nem tudom komolyan venni őket. Azonban van egy olyan szer, ami bizonyítottan képes kinöveszteni a szőrzetet olyan területen is ahol nincsen. Vagyis, ahol csak úgynevezett “alvó” hagymák vannak. Ez a minoxidil.

A minoxidil eredetileg egy magas vérnyomás kezelésére használt értágító, azonban a mellékhatásaként észrevették, hogy a haj növekedését okozza, aminek meglehetősen örültek azoknak a férfiaknak, akik először vérnyomás problémák kezelésére használták. Sokáig a minoxidil volt az első gyógyszer, amelyet az amerikai gyógyszerészeti hivatal jóváhagyott a haj növekedésére.

A minoxidil hatásmechanizmusát még ma sem ismerik pontosan és tény az is, hogy a teljesen elhalt hajhagymákat nem éleszti újra, az alvók és nemsokára elhalókkal azonban csodát művel a fej- és az arcbőrön egyaránt. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy használata további, esetenként igen kellemetlen mellékhatásokat rejt magában és sokan arról számoltak be, hogy elhagyása után a korábban meglévő hajszálak is ritkábbá váltak.

Ha minden kötél szakad: szakállbeültetés a szakállnövesztés helyett

Ha érett férfiként sem nő megfelelő mértékben szakállad és ez a fenti tanácsok ellenére sem változik, akkor számodra a szakállbeültetés lehet az egyetlen megoldás. Ez a hajbeültetéshez hasonló elven működik, így az eljárás során saját szőrtüszőidet csoportosítják át. Ez leginkább akkor jó, ha szakállad foltokban nő és szeretnéd egységessé tenni.

Ilyen speciális plasztikai műtétet hazánkban is végez néhány hajbeültető klinika, a már elterjedt FUE módszerrel, ami igen magas arányban biztosítja a beültetett szőrszálak végleges bennmaradását. A megoldás hátránya egyedül az ára, illetve az, hogy a műtét után 4-6 hétig kellemetlenségekkel szembesülhetsz a sebek gyógyulása alatt. Mielőtt belevágsz alaposan tájékozódj a hajbeültetés menetéről, a kiszemelt klinikáról és csak akkor vágj bele, ha feltétlenül szükségét érzed!

Végül…

Cikkünk végére egy jótanács maradt: szánj időt szakállad növesztésére! Szakállassá válni egy komoly döntés, amihez idő és szilárd elhatározás szükséges. Kicsit hasonló ez az életmódváltáshoz, mint például amikor valaki elhatározza, hogy fogyni fog. Ha az első hetekben feladod sosem éred el az eredményt! Át kell esned a kellemetlenségeken, mint a kezdeti viszketés, a szőrszálak össze-vissza növése vagy a lassú dúsulás, hogy később büszkén viselhesd amiért megdolgoztál.

Ha úgy érzed egy bizonyos szakállstílussal önmagad tudsz lenni ragaszkodj elképzelésedhez legalább 4 hétig! Normál esetben ennyi idő kell ahhoz, hogy minden szőrszál kifejlődjön.

Reméljük cikkünk segít a szakállnövesztés avagy a dús arcszőrzet elérésében. Ha igen, vagy ha Te is tudsz egy jó tippet adni a témában kommentelj Facebook oldalunkon!