Az otthoni szakállformázás és ápolás szabályai kezdőknek

Ebben a cikkünkben olyan férfiaknak akarunk tanácsokat adni a szakállápoláshoz, akik még most kezdik felfedezni ezt a (nem túlzást ez mondani): szenvedélyt, vagyis a szakállviselést. 🙂

Akik már próbálkoztak “igazi” szakállat növeszteni, azok hamar szembesülhettek azzal, hogy ez a valóságban nem is olyan egyszerű, mármint az, hogy folyamatosan jól nézzen ki a szakállunk.

Ahány férfi, annyiféle szakáll és még annyi féle szakállápolási módszer, trükk és bevált stratégia létezik, azonban vannak olyan fundamentumok, amelyek ismerete nagyban elősegíti azt, hogy minél hamarabb minél látványosabb eredményt érjünk el szakállunkkal.

szakállformázó eszközök

A megfelelő eszközök beszerzése

Ha autóversenyt akarsz nyerni, akkor nem egy roggyant Ladával fogsz odaállni a startvonalhoz…nincs ez másképp a szakállápolás terén sem. Persze nem kell egyből egy Porchet venned, de azért nem árt, ha egy középkategóriás járgányt szerzel be, hogy legalább jó esélyekkel indulj a versenyen. Na, de elég legyen a hasonlatokból! 🙂

Amire szükséged lesz az egy megfelelő szakállformázó eszköz, aminek nem meglepő módon az az egyetlen célja, hogy segítsen kialakítani az arcszőrzeted formáját.

Valami ilyesmit képzelj el:

Hasznos az állkapocsvonal, a nyakvonal és a szakáll arcvonalának formázásához és ápolásához. A formázók használhatók pajeszodnak vágására vagy a precizitást igénylő arcszőrzet formázására is.

Olvass tovább és tudd meg, hogy hogyan tudod ezeket a szakállformázó eszközöket a legjobban használni otthon is!

Íme néhány egyszerű lépésben leírva neked, hogy hogyan ápold otthon is a szakálladat, mintha csak egy profi borbély nyírta volna!

  1. lépés:

Válaszd ki a számodra megfelelő szakállvágási eszközt. A legtöbb ilyen eszköz ívelt felületű, hogy kiváló formát adjon a szakálladnak és a fésűnek a kényelem érdekében.

Ha kicsit borsosnak találod ezeknek az eszközöknek az árát, akkor van egy nagyszerű tippünk számodra!

Keress egy mintát interneten és készítsd el vastag kartonlapból. Ügyelj azonban arra, hogy  tökéletesen legyen kivágva. Ellenkező esetben szabálytalanságok lesznek a kapott formákban. (Később persze mindenképp érdemes lesz beszerezni egy igazit, de ha csak ki akarod próbálni, akkor ez egy rendkívül jó módszer rá.)

  1. lépés:

Készítsd elő az arcszőrzetnyíró eszközeidet

Ha vezeték nélküli trimmert (borotvát) használsz, győződj meg róla, hogy jól fel van töltve, ha pedig klasszikus borotvát használsz, győződj meg arról, hogy az nem tompa. 

Ezenkívül gondoskodni kell arról, hogy a borotva vagy a trimmer megfelelően tiszta és fertőtlenített legyen. 

  1. lépés:

Ha jót akarsz magadnak, akkor megelőzöd a koszolást. Nyilván te is tudod, hogy egy borotválkozás mekkora rendetlenséget tud okozni a fürdőszobában. Légy okos, előzd meg a bajt, hogy ne kelljen annyit takarítani!

Tekerj egy törölközőt a nyakad köré, mielőtt elkezded formázni a szakálladat. 

Ez segít felfogni a szőrszálakat. Így nem kell aggódnod, hogy szakáll nyesedék darabokkal járkálsz a folyamat közben, és nem hullatod szanaszét a padlóra és minden olyan helyre, amiről eddig nem is tudtad, hogy létezik a fürdőszobádban. 

szakáll formázás

Ráadásul sokkal könnyebb letisztítani, mintha az egyes nyesedékeket eltávolítanád a ruhádról. 

  1. lépés:

Végre jöhet a lényeg! Borotválkozásra fel!

Itt az ideje, hogy a szakállszőrzet-formázó eszközt munkába állítsuk. 

Használata végtelenül egyszerű: Az eszközzel rajzold végig a kívánt pajesz formáját az arcod mentén. Ügyelj arra, hogy az eszköz ívelt oldala párhuzamos legyen az arcod oldalával. Ezután Győződj meg róla, hogy a formázó szerszám oldalai mentén vágsz, miközben stabilan a helyén tartod azt.

Az, hogy folyamatosan egy pozícióban tartsd a szakáll vágást segítő eszközt nagyon fontos része a folyamatnak. Csak így kerülhető el az, hogy ne legyenek alaki szabálytalanságok a vágás során!

  1. lépés:

Fésülés és értékelés

Végül fésűvel igazítsd meg. Ha már elégedett vagy a szakálladdal, akkor tisztítsd meg (mosd meg). Ne felejtsd el hidratálni a szakálladat, arcbőrödet borotválkozás után!

kezdő szakállformázás

A legtöbb férfinak sok kétsége és kérdése van a legtöbb szakállformázó eszköz önálló használatával kapcsolatban. 

Félnek attól, hogy nagy baklövést követnek el, pedig, elég egyszerű a használatuk. 

A szakállformázó szerszámok alapvető ápolási eszközök; különösen, ha komolyan veszed a szakállápolás kérdését. Különböző stílusokban és formákban kaphatók, így ennek megfelelően választhatsz. Hogy számodra melyik lesz a legideálisabb, ahhoz valószínűleg ki kell próbálnod jópárat, mire ráakadsz az igazira.

De, ha kérdéseid, kétségeid vagy gondolataid vannak, amelyeket szeretnél megosztani, vedd fel velünk a kapcsolatot. Vagy a legjobb, ha csatlakozol direkt a férfi haj -és szakállápolás miatt létrejött Facebook csoportunkba, ahol hozzád hasonló emberekkel veheted fel a kapcsolatot!

Kövess minket közösségi média csatornáinkon, ahol rengeteg friss infókat, trendekkel és ápolási tippekkel várunk Téged!

Facebook

Instagram